2011. március 10., csütörtök

Mediterrán csigák


Az úgy volt, hogy vendégek voltak és csináltam mindenféle mártogatóst, van amelyikből ipari mennyiséget. De aztán nem akartuk egész héten azt enni, és kidobni se volt szívem. Ilyenkor újrahasznosítok. Gondoltam, a mediterrán mártogatósban levők megállják a helyüket egy pizzán is, de pizzát nem akartam csinálni, mert nemrég volt. Apró kis sütik azok pedig mindig elfogynak, apa reggel megfalatozza reggelire útközben a kocsiban, gyerekek uzsonnára. Ekkor született meg a mediterrán csigák ötlete. Csináltam egy jó kis pizzatésztát, megkentem a mártogatóssal, felcsavartam, majd szeleteltem és tepsiben megsütöttem. Nagyon finom lett a végeredmény.
Hozzávalók:
tészta:
Fél kg liszt
1 evőkanál só
2 evőkanál oregano
őrölt fekete bors (frissen őrölve)
3 dl langyos víz
3 evőkanál olivaolaj
1 csomag szárított élesztő
1 kiskanál cukor
szósz:
1 konzerv hámozott paradicsom (egész darabos)
20 dkg fekete olivabogyó
1 evőkanál kapribogyó
5-6 levél friss bazsalikom
2 gerezd fokhagyma
frissen őrölt fekete bors
A tésztát készítem el először, mert annak kelnie is kell egy órát legalább. A lisztet mikróban kicsit meglangyosítom. Közben a szárított élesztőt a cukorral egy nagy tálba öntöm, langyos vízzel elkeverem, majd hozzákeverem az olajat is. Ezután a lisztet megsózom, belekeverem az oregano-t, beletekerem a borsot. Majd apránként az olajos-élesztős-vízhez adom, és jól megdagasztom (géppel vagy kézzel, én dagasztókaros robotgéppel szoktam, egyszerűbb).
Utána kiolajozok egy tálat és abban kelesztem egy órát, letakarva, meleg helyen a tésztát.
Közben meg lehet csinálni a szószt. Az összes alapanyagát beleszórni a turmix gépbe, és összeturmixolni, ennyi :) Előtte a fokhagymát érdemes feldarabolni. Nem kell teljesen pépesre turmixolni, csak durvára. Amikor megkelt a tészta, akkor lisztezett deszkán átgyúrom, kinyújtom, megkenem a szósszal. Feltekerem és felszeletelem, mint a beiglit. Ezután kiolajozott tepsibe pakolom egymástól kb. 1 cm-re. Majd letakarva kelesztem még egy negyed órát, közben a sütőt előmelegítem 175C-ra (légkeverősben). Negyed óra elteltével sütöm kb 15 percet.
Ebből a mennyiségből kb. 18-20 db csiga lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése