2011. március 24., csütörtök

Csoki szuflé


Imádok mindent ami csokis, illetve mindent, ami tömény étcsokis, így a pontos. Mert egy vajas-kakaóskrémmel töltött csokitortának csúfolt dolog nem kelti fel igazán az érdeklődésemet. :)
Ezer éve vágytam szuflé formára, hogy végre készíthessek itthon is csoki szuflét, ne csak valami jobb fajta vendéglátóhelyen fogyaszthassam ezt a csodát. De nem kaptam sehol, amikor kerestem, akkor nem. Még a KIKA-ban is pont akkor fogyott el nekik, mikor ott voltunk, és kerestük. Aztán egy szép napon Panni barátnőmék vendégségbe jöttek és a klasszikus bon-bon ajándék helyett kaptam hat db szuflé formát :) Nagyon örültem neki, és nem kellett sokáig üresen várakozniuk a kis drágáknak, mert rögtön másnap gyártottam bennünk csokiszuflét. Még hozzá tökéletes csokiszuflét :)) Arra már nem volt idő, hogy csináljak mellé valami jófajta gyümölcsös mártást, mert elfogytak. Még a sütiért nem annyira rajongó fiacskám is betolt belőle egyet azon melegében.
A receptet pedig a Szuflé magazinban (milyen stílusos!) találtam.
Hozzávalók:
10 dkg vaj + a forma kikenéséhez
8 dkg liszt
4 tojás
4 dkg sötét kakaópor
2,5 dl hideg tej
15 dkg étcsoki felaprítva
16 dkg kristálycukor + a forma kiszóráshoz
csipet só
Elkészítés:
A vajat és a sót egy serpenyőben felmelegítjük, majd belevegyítjük a lisztet a kakaóporral. Amikor felforrósodott levesszük a tűzről, folyamatosan kevergetve hozzáadjuk a tejet, a fele cukrot, az apróra vágott csokit, a tojás sárgáját, és hagyjuk langyosra hűlni.
A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, majd egy kis habbal fellazítjuk a csokis masszát, utána óvatosan belekeverjük a többi habot is. A formákat kivajazzuk, kiszórjuk cukorral és háromnegyedik töltjük masszával. 180C-os sütőben hőlégkeveréses programon 10-15 percig sütjük, akkor jó ha a felemelkedéstől számítva eltelik 8-10 perc. (Hőlégkeverés nélkül 12-18 perc)
(Ebből nekem a hat forma tele lett, illetve még maradt egy szilikonos tortaformányi tészta. Azt a tésztát csak úgy megsütöttem tortaformában, kicsit tovább, mint a szuflékat, majd kiborítottam, felszabdaltam, és vanília fagyival megettük, isteni volt. Eredetileg azt írta a recept, hogy 4-6 adag, de annál jóval több.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése